A 2022. év szakmai nívódíj kitüntetettje:

Szabó Gábor

Szabó Gábor2013-ban építőmérnöki mesteroklevelet szerzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, majd 2020-ban jogi szakokleveles mérnökként végzett a Széchenyi István Egyetemen.

Már a műszaki egyetemi éveinek végén elkezdett dolgozni a hídépítésben.

  • 2010 és 2013 között művezetőként, majd kontrolling tanácsadóként dolgozott az M0 útgyűrű déli szektor Soroksári Dunaág hídján.
  • 2013-tól munkahelyi mérnökként dolgozott az M4 autópálya Abony-Fegyvernek közötti szakasz Tisza-híd és Tisza ártéri híd építésén.
  • 2015-től 2017 januárjáig a 86. sz. főút Zalalövő elkerülő szakasz völgyhidjainak építésén dolgozott építésvezetőként.
  • 2017. januárjától 2018 márciusáig a győri Klatsmányi híd építésvezetőjeként dolgozott.
  • 2017. augusztusától a komáromi Monostori híd acélszerkezetekért felelős projektvezetője és felelős műszaki vezetője volt.
  • 2019. szeptemberétől a Déli összekötő vasúti Duna-híd rekonstrukciójának acélszerkezetekért felelős projektvezetője és felelős műszaki vezetője.
  • 2021. áprilisától az M6 autópálya Mohács-Villány vasútvonal keresztezéséért épülő vasúti híd projektvezetője.

2017-ben elnyerte az év fiatal kivitelező mérnöke címet. Azok a projektek, amelyekben részt vett több díjat is kiérdemeltek. A Klatsmányi híd építéséért odaítélték az év acélszerkezete nívódíjat, a Tierney Clark-díjat és az építőipari nívódíjat. A Monostori-híd építése megkapta az év acélszerkezete nívódíjat, az építőipari nívódíjat és Szlovákia év építménye díjat is.

Számos publikációja jelent meg a Magész, a Sínek világa és az Innorail magazinban.

A díjat a MÁV Zrt. Baross Gábor Oktatási Központban megrendezett Hidász Szakmai Napon Tóth Axel Roland, a MÁV Zrt. Híd Osztályának vezetője adta át.

 
Joomla templates by a4joomla