2007. évi Korányi díj átadása

A "Jubiláló vasúti hidak 2007" rendezvényen került sor a 2007. évi Korányi díj átadására, amelyet a kuratórium Bácskai Endréné okl. építőmérnök, szakértő tervezőnek  ítélt oda. A díjazott mérnöki oklevelét 1958-ban szerezte meg az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Mérnök Karon. Pályafutását az UVATERV Hídirodáján kezdte, ahová Korányi professzor ajánlásával került. E munkahelyén 1958-1991 között aktívan, majd 1997-ig mint nyugdíjas dolgozott. 1973-ban hegesztő szakmérnöki diplomát szerzett. 1997 óta az MSc Kft-ben dolgozik.

Már pályafutása kezdetén kitűnt rendkívüli szakmaszeretete, tudásvágya, tenniakarása. Pályájának két fő vonulata van, az egyik új hidak, elsősorban vasúti hidak tervezése, a másik a hidak karbantartása, felújítása. A száznál jóval több műtárgy között, amelyeket tervezett, a legjelentősebbek a vasúti Sajó-hidak Kazincbarcikánál, ill. Bánrévénél. Ezek mindegyikénél sikerült valami új megoldást kipróbálnia, melyek később beépültek a mindennapi gyakorlatba. Pályájának csúcsa a nagy hidak felülvizsgálata és felújításának tervezése, elsősorban a budapesti Duna-hidaké először a Szabadság híd, majd jöttek sorban a többiek: Petőfi, Erzsébet, Lánc, Margit és Árpád híd. A közelmúltban az ö tervei alapján úgy készült el a városligeti tó feletti Millenniumi híd felújítása, hogy talán az eddigieknél is jobban érvényesül a Zielinski Szilárd által tervezett híd szépsége és harmóniája a környezetével.

 

Kiemelkedő feladatnak tartotta mindig a fiatalok tanítását, a szakmába való bevezetését. A fiatal mérnökök tucatjait oktatta, nevelte a szakma szeretetére, adta át önzetlenül tudását. Folyamatosan vállalt diplomatervezési konzultációt, bírálatot. Tapasztalatairól számos előadást tartott, és tart ma is tudományos fórumokon. Számos publikációja jelent meg a különféle szakmai folyóiratokban, könyvekben, hogy megossza tapasztalatait a szakma képviselőivel.

A Korányi Imre díjat az Alapítvány kuratóriuma életmű alapján ítélte oda.

Bácskai Endréné okl. építőmérnök, szakértő tervező az első hölgy, aki a Korányi díjat elnyerte. A díjat dr. Korányi László orvosprofesszor, dr. Korányi Imre fia, adta át.                                                          

       Rege Béla 

a Kuratórium elnöke

 
 
A fényképeket Kiss Józsefné készítette.

 

 

 

 
Joomla templates by a4joomla