A Közlekedéstudományi Egyesület vezetőségi ülésén született a javaslat arra, hogy emléktábla állításával emlékezzünk meg dr. Balázs Györgyről, aki egyéb írói munkássága mellett több, mint ezer mérnök szakmai életútját gyűjtötte össze és tette közzé több köteteséletrajzi gyűjteményében.

Az érdekeltek, Budapest Főváros Önkormányzata, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedési Tagozat Mérnöki Szerkezetek Szakosztálya megkeresését követően rövid tervezgetés után összeállt az előkészítő bizottság, és elkezdődött a munka. Az engedélyezéshez szükséges dokumentumok elkészítését, az engedélyek beszerzését, az adományok összegyűjtését és a szükséges egyéb teendőket (helyszín biztosítása, hangosítás, koszorúk megrendelése) a Vasúti Hidak Alapítvány vállalta magára.

Nagy öröm volt tapasztalni, hogy az engedélyek, hozzájárulások intézése során szinte mindenütt olyan emberekkel találkoztam, akik ismerték és tisztelték a professzort. Talán ennek köszönhető, hogy a szükséges engedélyek (településképi, építész, örökségvédelmi hatóság) kiadása a szokásosnál gördülékenyebb volt.

Az ünnepségre 2016. június 28-án, Balázs professzor születésének 90. évfordulóján került sor a Budapest, Váci utca 25. számú ház falánál. Ebben a házban élt és dolgozott haláláig dr. Balázs György Széchenyi-díjas mérnök, professzor emeritus, a műszaki tudományok doktora, Budapest főváros díszpolgára.

Az ünnepségen mintegy 80-100 fő vett részt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanárai, dr. Balázs György professzor volt munkatársai, tanítványai, tisztelői, a családtagok, valamint az építőmérnöki szakma képviselői. 

Dr. Balázs György felavatott emléktáblája

 

 
 
Joomla templates by a4joomla